Amiből az eperkrém nem fog látszani. Szülinapra készült ez a torta és a nagy jövés-menésben nem készült fotó a szeletekről. Külön kívánság volt, hogy a tortába főzött eperkrém kerüljön, kívülre pedig fondantborítás. Főzött epres krémem még nem volt, így frissen született receptet olvashattok alább. Nagyon kellemes, finom, igazán epres lett a végeredmény. És a színe, mint a díszítés rózsaszínje.
Hozzávalók a tésztához:
- piskóta 7 tojásból
Hozzávalók a krémhez:
- 2 csomag epres pudingpor
- 8 kanál cukor
- 5 dl tej (ha nem lesz hűtőben a torta, elég 4 dl)
- 40 dkg eperzselé (két kis üveg)
- 20 dkg vaj
Díszítés:
- kb. 75+10+10 dkg fondant
- zöld színezék
- piros színezék
- szalag
Elkészítés:
- Elkészítjük a fondantot. Ennek részleteit itt olvashatjátok, kiegészítve azzal, hogy amikor a porcukrot keverjük bele, félig kész (de még lágy) állapotban, két kis adagot kiveszünk és megszínezzük.
- Elkészítjük a piskótát. Ennek részleteit itt olvashatjátok.
- Az eperkrémhez a tejet felmelegítjük. A pudingport, a cukrot, és az eperzselét kevés tejjel elkeverjük, majd óvatosan hozzáöntjük a többi tejet és összefőzzük. Hagyjuk kihűlni.
- A vajat habosra keverjük, majd kanalanként hozzákeverjük a krémet.
- A piskótát 3 lapra vágjuk, a lapokat, majd a tetejét és az oldalát megtöltjük a krémmel, dermedni hagyjuk.
- Az előkészített fondantot átgyúrjuk, kinyújtjuk, és a tortára helyezzük.
- Fondantdíszekkel, szalaggal, gyertyákkal díszítjük.
Fortélyok:
A fondantot elkészíthetjük az ünnep előtt két-három nappal, a piskótát és krémet egy-két nappal, a díszítést egy nappal előtte, így kisebb részekre oszthatjuk a folyamatot. A fondant színezésénél használhatunk természetes (cékla, machta) vagy mesterséges szinezékeket (Szilas, Sőregi). A díszítéshez a kiszúróim egy 99 db-os gyerekkészletből vannak. :) Figurák, betűk, számok, minták. Fantasztikus! Ha a tálalás előtt hűtőben lesz a torta 5 dl tejjel, ha nem hűtőben tartjuk, akkor 4 dl tejjel készítsük a krémet. A fondant elhelyezése előtt feltétlen hagyjuk dermedni a krémet, különben csúszkálni fog a borítás. A fotón néhány hajszálrepedés látható a fondanton, ez annak a jele, hogy egy kicsit SZILÁRDabb volt a fondant mint az ideális. :)
7 megjegyzés
Gyönyörűséges! ...és milyen finom lehet!
VálaszTörlésSzívesen megkóstolnám, biztos nagyon finom!
VálaszTörlésNagyon szép
VálaszTörlésAranyosak vagytok, köszönöm!
VálaszTörlésNagyon szép lett! :)
VálaszTörlésSzia Melinda!
VálaszTörlésGyönyörű és biztos nagyon finom is ez a torta! Most a férjemnek szeretnék eperkrémes tortát készíteni, így találtam erre az oldalra. Egy nagyon sűrgős kérdésem lenne azonban: mi az az eperzselé? Hol lehet olyat venni? Vagy az eperzselé és az eper jam egy és ugyanaz?
KÖSZIIIII!!!!
Lívia
Kedves Lívia!
VálaszTörlésA hozzávalónál az eperzseléhez tettem egy linket, ahol megtekintheted hogy készítettem. Végül is eperdzsem, csak nincs benne a gyümölcshús és a magok. De az eperdzsem is tökéletes lehet hozzá. Örülök, hogy meglátogattál, ha bármi kérdésed van írj!